A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Dolgozva tanulj!” projektjében olyan oktatókat keres, akik segítenének a szervezetben a mesterképzések lebonyolításában. Azoknak a szakembereknek a jelentkezését várják, akik megfelelő szakmai végzettséggel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkeznek. A program képzése pedagógiai, jogi, marketing, pénzügyi és számviteli ismereteket foglal magában, célja pedig az, hogy megyében minél több gyakorlati oktatónak legyen mestervizsgája. A tanfolyamon azok vehetnek részt, akik gyakorlati képzőhelyen oktatnak vagy a jövőben oktatni szeretnének, de még nem rendelkeznek mesterlevéllel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!