Kevesebben vállalnak diákmunkát ősztől az iskolai tanulmányok miatt. A nyári időszakban sokan keresték a különböző munkákat a diákszövetkezeteknél, ugyanis a tanévkezdésre gyűjtöttek. Azok a fiatalok, akik szeretnék kiegészíteni a zsebpénzüket, a munka jellegétől függően 6-700 forintot kereshetnek óránként. Állandónak számítanak a gyári, a pénztárosi és az árufeltöltői munkák. Ezekre év közben is jelentkeznek, de kevesebben, mint nyáron – mondta el rádiónknak Gadóczy József, az egyik országos személyzeti szolgáltató cég szombathelyi munkatársa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!