Ezúttal egy libanoni katonát gyilkolt meg a terrorszervezet. Sajtóhírek szerint a férfi szökni próbált, ezért ölték meg a szélsőségesek. Az újabb áldozatot még augusztus elején ejtették foglyul. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban ítélte el a héten meggyilkolt amerikai újságíró lefejezését. A BT hangsúlyozta, hogy az Iszlám Államot „le kell győzni, és alapjaiban kell felszámolni a szervezet által hirdetett intoleranciát, erőszakot és gyűlöletet”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!