Elkezdték felújítani a romos állapotú kőszegi zsinagógát, melyet a magyar állam az év elején vásárolt vissza. Az idén az állagmegóvást végzik el, az épület igazi felújítása jövőre várható – számol be honlapján az orf.at. Az ingatlan a városban élt 120 zsidó 1944. júniusi deportálása és meggyilkolása miatt vált gazdátlanná. Tulajdonosa a háború után a magyar állam lett, majd a rendszerváltás után privatizálták. 1996-ban egy kőszegi vállalkozó vásárolta meg, ír pubot akart működtetni benne. Volt olyan időszak is, amikor a szombathelyi hitközség és a kőszegi városvezetés hozott létre alapítványt a megmentéséért, de felújítani ők sem tudták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!