A TEK szerint Magyarország a dzsihádisták egyik átkelőhelye

Magyarország a Nyugat-Európából érkező dzsihádisták egyik átkelőhelye, a Terrorelhárítási Központnak komoly feladatai vannak a terroristák leleplezésében és a túszok kiszabadításában. A dandártábornok kifejtette: a terrorszervezetek a kelet-európai országokat inkább csak logisztikai, infrastrukturális állomásként használják. Az Iszlám Állam nevű szervezet igen komoly aggodalmakat okoz az Európai Unióban és az egész világon. A szakember hozzátette: a TEK több mint ötven terrorelhárító szervezettel folytat folyamatos információcserét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek