Nyílt drámapályázatot hirdet Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából Szombathely. A nyertes művet 3 millió forinttal díjazzák és 2016-ban műsorára tűzi a Weöres Sándor Színház. A drámáknak a szent élettörténetéből egy ma is érvényes üzenetet kell feldolgozniuk. A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű színdarab nyújtható be, amely még sehol nem jelent meg. A műveket a polgármesteri hivatalba várják, az eredményhirdetésre 2015. február 27-én kerül sor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!