Történelmi csúcsot döntött a Mura folyó vízszintje Szlovéniában és Horvátországban is. Az ár lakóházakat és utakat öntött el. Szlovéniában 18 óvoda és iskola is víz alá került. Eddig összesen 31 embert kellett kimenekíteni, ketten meghaltak - jelentette a szlovén sajtó hétfőn. Horvátországban is jelentős a kár a levonuló árhullám mögött: Karlovac környékén például 10 méteres lyuk keletkezett az egyik úton, amikor beszakadt az aszfalt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!