Idén tizenöt fa közül választhat a közönség „Az év fája” megmérettetésen. Október 31-éig az interneten várják a szavazatokat. A megmérettetésre májusban bárki benevezhette kedvenc fáját. 66 növény között került a döntőbe az Őrségben lévő szattai hársfa is. A végső nyertest a közönség választja ki, de további két különdíjat is osztanak. A zsűri a Hős fa címmel tünteti ki azt a példányt, amelynek élete vagy természetes környezete veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek. Egy döntőst az Országos Erdészeti Egyesület is jutalmaz.
A nyertes részt vesz a jövő évi európai versenyben is, amelyben eddig kétszer nyert magyar induló.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!