Menekítik a turistákat Los Cabos mexikói üdülőhelyről egy 3-as erősségű hurrikán miatt. Tizennyolcezer vendéget már elszállítottak, de még több ezren vannak a Kaliforniai-félsziget déli csücskén. A mexikói közlekedési minisztérium közölte, hogy azoknak, akiket még nem tudtak elszállítani, palackos vizet osztanak, és más módon is segítenek. Ezenkívül rendfenntartókat vezényeltek a helyi hatóságok megerősítésére, mert a kaotikus állapotok között sokan fosztogatni kezdték az üzleteket. Két ember pedig meghalt, amikor át akart kelni egy megáradt patakon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!