Rabtársaitól féltik a gólyatábori erőszakolót

Nagy erőkkel vigyáznak a börtönben a gólyatábori erőszakolás gyanúsítottjára – írja a Blikk. A férfi ugyanis tette miatt a börtönhierarchia alján van, ami azt jelenti, hogy a rabok szinte vadásznak rá. Az ilyen bűnelkövető csak addig van biztonságban, amíg ki nem derül a titka. Az erőszak híre azonban nagy port kavart, és a férfi arcképe több újságban és a tévében is megjelent, így rabtársai pontosan tudják, ki került melléjük. A szakértők szerint a börtönökben általában a fizikailag gyenge és idősebb elítéltek vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, de azok is a hierarchia aljára kerülnek, akik olyan bűncselekményeket követtek el, amelyeket még a börtöntársadalom is megvet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek