1939. szeptember 22-én érkeztek az első lengyel katonák a sárvári műselyemgyár barakkjaiban kialakított táborba. A tiszteknek és közkatonáknak azért kellett elhagyniuk Lengyelországot, mert Németország és Oroszország is megszállta annak területét. Ebből a helyzetből menekültek Magyarországra a lengyelek. A sárvári internáló tábor egészen 1941 novemberéig működött. Sokan szöktek innen Nyugatra. A történelemtudomány szerint több ezer lengyel katona és polgári személy fordult meg a sárvári táborban, akiket a krónikák szóhasználata szerint a gyűjtőhelyek őrzői „hallgatólagosan”, a sárvári emberek pedig „tevőlegesen” segítettek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!