Mégse a patikában dolgozó gyógyszerészt kell kinevezni igazgatónak?

Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a patikatörvény előírásai miatt. A brüsszeli testület megítélése szerint a gyógyszertárak működését és tulajdonviszonyait szabályozó magyar jogszabály a letelepedés és a tőke szabad áramlásának szabadságát is sérti. A 2011 elején hatályba lépett patikatörvény értelmében Magyarországon a külföldi befektetőknek a patikában dolgozó gyógyszerészt kell kinevezniük igazgatónak, legkésőbb 2017-ig pedig a gyógyszertár többségi tulajdonát is át kell adniuk neki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek