Az MSZP szerint október 12-e az utolsó esély

A párt budapesti elnöke azt üzente a fővárosiaknak, hogy ne várják meg, míg nem lesz több választásuk. Kunhalmi Ágnes szerint október 12-e ugyanis évekig az utolsó esély arra, hogy a szavazók kinyilvánítsák akaratukat. A politikus úgy véli, a kormánypártnak van mitől tartania, mert a budapesti választók tavasszal már egyszer világossá tették, hogy „ez a város nem kér többet a Fideszből”. Azt is hozzátette: jelöltjeik több kerületben is kaptak politikai fenyegetéseket, de az MSZP nem enged semmilyen nyomásnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek