Falus Ferenc hétfőn visszalép Bokros Lajos javára a főpolgármesterségért vívott harcban

Ezt tudta meg az Index és az ATV is. a három jelölő párt (MSZP, DK, Együtt-PM) már a múlt héten is egyeztetett erről. Azért lép vissza Bokros javára, mert készült olyan közvélemény-kutatás, amin Bokros jobban állt az egykori tisztifőorvosból jelöltté váló Falussal szemben. Az ATV úgy tudja, hogy Magyar György ügyvéd is visszalép,

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek