Pénteken dőlhet el, indul-e eljárás Szijjártó Péter múlt héten kinevezett külügyminiszter vagyonosodásával kapcsolatosan. Akkor tér haza ugyanis a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke, Vejkey Imre, aki ezután nézi át az erre irányuló ellenzéki kezdeményezéseket. Vejkey csütörtökig az Európai Tanács parlamenti közgyűlésén vesz részt Strasbourgban. Több ellenzéki párt azért kezdeményezett eljárást a fideszes politikussal szemben, mert évek óta több pénzt tett félre, mint amennyi a bevallott jövedelme, ráadásul múlt héten derült ki, hogy egy fényűző 700 négyzetméterest villát vásárolt 167 millió forintért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!