Az október 12-i önkormányzati választások után szakmai egyeztetések zajlanak majd arról, hogy miként lehetne tovább karcsúsítani az államot - írja a Figyelő legfrissebb száma. A lap minisztériumi forrásai szerint lesz létszámcsökkentés a központi igazgatásban, 2015 januárjára decentralizálják az oktatás és az egészségügy irányítását: a kormányhivatalok kerülnek kulcsszerepbe, az Emmi a szakmai kontrollt tartja meg. 3-5 százalékkal csökkenhet a kormány- és köztisztviselők száma, de a közalkalmazottaknál nem terveznek elbocsátásokat. A pedagógus-béremelés folytatása viszont már eldöntött tény, ráadásul prioritás is a kormánynál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!