Közel ezer sárvári lakásban biztosítanak hatékonyabb fűtést az új sárvári kazánok

A kazáncsere annak az összesen 200 millió forintos beruházásnak a része, melyet a Petőfi úti és az Alkotmány úti hőkörzetek összekötésére, valamint a Deák utcai és a kórházi kazánok korszerűsítésére költhetett a helyi szolgáltató.

Közel ezer sárvári lakásban biztosítanak hatékonyabb fűtést az új sárvári kazánok. A berendezéseket a napokban helyezték üzembe. A kazáncsere annak az összesen 200 millió forintos beruházásnak a része, melyet a Petőfi úti és az Alkotmány úti hőkörzetek összekötésére, valamint a Deák utcai és a kórházi kazánok korszerűsítésére költhetett a helyi szolgáltató. Az összeg felét európai uniós pályázati forrásból, a fennmaradó 100 millió forintot pedig egy országos önrész alap támogatásából kapta a sárvári kft. A beruházás során még egy harmadik, kisebb kazánt is beépítettek a kórház területén 630 kilowatt teljesítménnyel. A nyári időszakban csak ezt használják majd az Alkotmány úti melegvíz szolgáltatásra, így jelentős megtakarítás érhető el a szakemberek szerint. A projekt keretében a város két hőkörzetét is összekötötték: 800 méternyi hővezetéket fektettek le a szolgáltató munkatársai a Deák úttól a Petőfi útig. A beruházással a remények szerit jobb hatásfokkal és biztonságosabban fogja szolgáltatni a távhő a meleget a több mint 900 sárvári lakásban és a 90 helyi intézményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek