Vasvár és Csehimindszent is csatlakozott a Katolikus Kulturális Hetek országos programsorozathoz. A rendezvények a többi közt magyar költők istenes verseivel foglalkoznak idén, de könyvbemutatók is lesznek. Október 15-én, szerdán, Vasváron a domonkos kolostorban Daniel Estivill: Kisléghi Nagy Ádám, a szent festője című kötetének bemutatóját tartják. A programban dr. Zágorhidi Czigány Balázs, a domonkos kolostor alapítvány titkára és Zsámbéky Monika művészettörténész működik közre. Október 29-én, szerdán, Csehimindszenten, a Mindszenty-emlékházban tartanak majd rendhagyó felolvasóórát a helyi iskola pedagógusai, diákjai a bíboros leszármazottaival együtt. Az összeállítás Mindszenty József bíboros könyveire és emlékirataira fókuszál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!