Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája, az infrastruktúra hibátlanul működött. A próbán az ügyintézőknek 12 ezer bizonylatot kellett rögzíteniük a rendszerben, gyakorolták a napközbeni részvételi adatok és a szavazóköri jegyzőkönyvek továbbítását is. A szavazás napján a www.valasztas.hu portálon kétóránként közlik a részvételi adatokat, illetve amint megkezdődik az eredmény-adatok rögzítése, azok is láthatóak lesznek. Az adatok döntő többsége várhatóan este 11 óra körül megérkezik a rendszerbe, de az összes adat rögzítése hajnalig eltart majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!