Felesége nevén lévő lakásban lakik alkalmanként Budapesten Kósa Lajos - értesült az RTL Klub Híradója. A lakás nem szerepel a leköszönő debreceni polgármester vagyonnyilatkozatában, mert nem az ő nevén van. Kósa maga is elismerte a televíziónak, hogy debreceni házukat cserélték el erre az ingatlanra még 2002 decemberében - idézi a tudósítást az Origo. Arra a kérdésre, hogy miért nem beszélt eddig róla, azt mondta, mert nem kérdezték. Az egyik óbudai lakóparkban lévő, terasszal körbevett lakás a tévé szerint 155 négyzetméteres, négy és fél szobás, és az általuk idézett ingatlanszakértők szerint százmillió forint körül lehet az értéke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!