Börtönbe kell mennie a rendőrnek nekihajtó kaposvári politikusnak

Két és fél év börtönre ítélt a Kaposvári Törvényszék kedden egy fideszes volt önkormányzati képviselőt, aki 2012 tavaszán nekihajtott egy rendőrnek.

Két és fél év börtönre ítélt a Kaposvári Törvényszék kedden egy fideszes volt önkormányzati képviselőt, aki 2012 tavaszán nekihajtott egy rendőrnek. Egy évvel később napvilágra került egy videófelvétel az intézkedésről, amelyből kiderült, hogy Kovács József, akinek korábban ittas vezetésért bevonták a jogosítványát, megfenyegette a rendőrt, majd nekihajtott. A rendőr azóta leszerelt, majd Ausztráliába költözött. De második panasztétele után az ügyészség végül 2013 márciusában nyomozni kezdett az ügyben. Az egykori képviselőnek legalább húsz hónapot kell a rácsok mögött töltenie. Ezután helyezhető feltételesen szabadlábra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek