Szombaton ismét útjára indul a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán. A vetélkedő új szériáját egy nemzetközi stáb forgatta májusban Budapesten, és minden résztvevő ország ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok, hanem országok, Magyarország mellett Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapata verseng egymással. A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden adásban hat versenyszám kap helyet. Az új szériából 13 epizódot készített az MTVA.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!