A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxemburgba látogat, ahol a Külügyek Tanácsa ülésén vesz részt. Az EU külügyminisztereinek találkozóján napirendre kerül az ukrán konfliktus biztonságpolitikai vonatkozása, az ebolajárvány, az Irakban és Szíriában fennálló válsághelyzet, a gázai és a líbiai konfliktusok, valamint az Iszlám Állam kérdése. Szijjártó Péter a hivatalos találkozók előtt Titus Corlatean román külügyminiszterrel is megbeszélést folytat - írta a minisztérium. Hozzátették: "a kétoldalú találkozó súlya abban is áll, hogy a két ország között felmerült számos vitás kérdés rendezése a Romániában élő jelentős magyar kisebbség érdekében elengedhetetlen".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!