Olyan bérlakásokra írt ki pályázatot a szombathelyi önkormányzat, amelyek helyreállításra szorulnak. Most összesen 50 lakás került a listára. Aki vállalja, hogy a leromlott állagú önkormányzati lakást felújítja, a műszaki átadás után öt évig bérelheti, sőt a SZOVA a felújítás költségét leszámítja a havonta esedékes bérleti díjból. A lakások állapotáról, és arról, hogy milyen munkákat kell még elvégezni bennük, a polgármesteri hivatal hirdetőjén lehet tájékozódni. A város honlapjáról letölthető pályázati dokumentum benyújtási határideje október 30. Döntés november 17-éig várható majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!