Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című, 25 milliárd forintra biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban; a londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-étől. "Nagy ünnep, hogy egy ilyen léptékű holland kiállítást tudunk megnyitni, amilyen korábban még soha nem volt Magyarországon. Húsz Rembrandt-kép találkozik a Szépművészetiben, és nem is akármilyenek: ez az anyag teljes keresztmetszetet ad a legelső, 17 évesen festett képtől az érett kori munkákon át az utolsó önarcképig" - mondta el a kicsomagolás során az MTI-nek a múzeum főigazgatója. Baán László elárulta, hogy a több mint 100 festő 178 alkotását felvonultató tárlatra érkezett anyag biztosítási összértéke meghaladja az 1 milliárd eurót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!