A brüsszeli uniós csúcs után tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott, ahol arról is beszélt (olvashatjuk az MTI-n): hogy az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti. A kormányfő szerint lényegében egy vádról van szó, a bizonyítékok ugyanakkor az amerikaiaknál vannak, ha ezeket átadják, a magyar hatóságok azonnal lépni is fognak. Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt az Eurológus kérdéseire a kitiltási ügyről - írja az Index.hu. A miniszterelnök azt mondta, a kitiltottak magánszememélyek és állami alkalmazásban állók – a válaszából úgy tűnt, a kormányfő pontosan tudja, kiket tiltott ki az Egyesült Államok. De semmilyen eljárás nem indul nálunk az alapján, amit az amerikaiak állítanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!