Október 25-én szombaton rendezik meg a település hat évszázados történelmi múltra visszatekintő kirakodóvásárát. A Simon Júdás napi rendezvényen különleges italokat és ételeket lehet kóstolni, emellett pedig a kultúra kedvelői is találnak maguknak programot. Lesznek vásárosok, árusok, kürtős kalácsosok, gesztenyesütők, akik a város főutcáin kínálják portékáikat. A központban a rendezvény miatt forgalomelterelésre kell számítani és a buszok is módosított menetrend szerint közlekednek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!