Lövöldözés egy fővárosi szórakozóhelyen

Több lövést adtak le Budapesten, az V. kerületben, a Belgrád rakpart egyik szórakozóhelyén szombat hajnalban. Az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére megerősítette az esetet és közölte: szombaton három óra előtt nem sokkal az egyik szórakozóhelyen 2-3 ismeretlen férfi szóváltást követően a szórakozóhely előtéri részét megrongálta, majd - feltehetően - egy gumilövedékes fegyverrel több lövést adott le. A bűncselekmény elkövetését követően az ismeretlenek elmenekültek, a nyomozók megkezdték a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést, az elkövetők felkutatását. Személyi sérülés nem történt - közölte az ORFK kommunikációs szolgálata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek