A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálata szerint a kedden a Vas megyei Ostffyasszonyfán történt vonatbalesetkor az állomás váltói a megfelelő irányban álltak. A baleset előtt vaddal ütközött a szerelvény. A vizsgálat szerint a vonat útja az állomáson megfelelően volt előkészítve. A hat kocsiból álló személyvonat négy kocsija már a bejárati jelző utáni első váltón kisiklott és elhagyta a vasúti pályát: két kocsi keresztbe fordult, elfoglalva három vágányt, a másik két kocsi alól kiszakadtak a kerekek, és a kocsik az ágyazatba süllyedve álltak meg. Sárvár és Celldömölk között, Ostffyasszonyfánál kedd este siklott ki egy hat kocsiból álló személyvonat négy kocsija. A vonaton több mint ötvenen utaztak, de nem sérült meg senki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!