A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak köszönhető – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek. A politikus szerint ezt az is bizonyítja, hogy a General Motors vezetői Szentgotthárdon Európa legmodernebb motorgyárát működtetik, és rendkívül elégedettek a magyarországi Opel gyárral. A miniszter szerint a cég európai vezetőinek kérésére kezdték javítani Szentgotthárd közúti elérhetőségét, és Szombathelyen is azért indult be a mérnökképzés, hogy a régió iparvállalatai, a többi közt az Opel is biztosítani tudja a megfelelő utánpótlást a maga számára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!