A bíróság rendes eljárásban tárgyalja az őrizetbe vett tüntetők ügyét

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy rendes eljárásban tárgyalja az internetadó elleni első tüntetés utáni székházdobálás miatt őrizetbe vettek ügyét, mivel a gyorsított eljáráshoz nem állt rendelkezésre minden bizonyíték. A bíróság az iratokat visszaküldte az ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy a demonstráción őrizetbe vett hat ember közül egyet szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állítják garázdaság bűntette miatt. A gyanúsítottakat a Fidesz Lendvay utcai székházának megrongálásával vádolják. Ez az esemény a hivatalos, egyébként végig békés demonstráció végén történt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek