Jelentős többletforráshoz jut a rendőrség

Több mint 14 milliárd forinttal emelkedik a rendőrség támogatása a 2015-ös költségvetési javaslat szerint. A csütörtökön benyújtott indítvány az ágazatban jelentős pluszforrást ad a személyi juttatásokra és összességében a rendőrség működésére. Több mint 6,5 milliárd forinttal emelnék a vízügyi igazgatóságok támogatási keretét, csaknem 5 milliárd forinttal növelnék a büntetés-végrehajtás előirányzatát, és több mint 1 milliárd forinttal több jut az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak is. A Belügyminisztérium fejezete alá tartozó Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lényegében az ideivel megegyező összegekből gazdálkodhat majd jövőre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek