December közepéig tart az a program, melyhez a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is csatlakoztak. Az őszi időszakban ajánlott a fokozottabb figyelem az utakon. Egyes szervizekben novemberben ingyenesen átvizsgálják autónk világítási rendszerét, majd erről egy igazolást állítanak ki. A felülvizsgálat nem kötelező, de ajánlott, hiszen december 12-ig a rendőrség fokozott figyelmet fordít az autók lámpáinak ellenőrzésére. Az az autós, aki nem megfelelő világítással közlekedik, akár 50 ezer forintos büntetésre is számíthat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!