A Nyugat-Dunántúlon dolgoznak a legtöbben

192 ezerrel többen dolgoztak idén a harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. Leginkább a férfiak körében nőtt a foglalkoztatottság, de a fiatalok munkavállalási kedve is nőtt. Jelenleg 262 ezer 15-24 éves dolgozik, ez 3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A leginkább aktív korosztály ennek ellenére továbbra is a 25-54 éves. A foglalkoztatási ráta a Nyugat-Dunántúlon a legmagasabb, itt az emberek kétharmada dolgozik. Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság, mindössze kicsivel több mint a lakosság fele dolgozik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek