Egy vasvári katona naplójából is válogattak írásokat a Kákics együttes tagjai abba az emlékműsorba, mellyel az I. világháború magyar katonai áldozataira emlékeznek. A vasvári alapítású zenekar országos turné keretében több helyszínen is bemutatja az egykori katonaszerzők, köztük vasi közkatonák dalaiból összeállított zenés irodalmi műsorát. A turnét egy országos pályázat keretéből az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság is támogatja. Legközelebb ma délután egy órától Vasváron, a Nagy Gáspár Kulturális Központban látható az előadás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!