Hét devizahiteles pert tárgyalt a héten a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla: hat esetben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így a nagy bankok közül a CIB és az UniCredit is jogerősen pert vesztett. A bíró mindkét pénzintézmény esetében kifogásolta az általános szerződési feltételek megfogalmazását. A törvényszék szerint ez nem átlátható és a fogyasztó számára sem egyértelmű.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!