Segítik a hajléktalanokat az utcai szociális munkások a krízisidőszakban is Szombathelyen. Ez november 1-jétől április 30-ig tart. A városban jelenleg körülbelül 250 hajléktalan van. Az utcai szolgálat hétköznapokon 7 órától este 10-ig, hétvégén pedig 18-tól 22 óráig segíti azokat, akiknek nincs otthonuk. A Savaria Rehab Team idén 5 millió forintot kapott a Hajléktalanokért Közalapítványtól a többi közt gyógyszerre, ételre és a krízisautó üzemeltetésére. A szombathelyi szálló a megyéből érkezőket fogadja – mondta el Bujtás Edit ügyvezető igazgató.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!