Másfél millió forint választja el a magyar férfi és női hallássérült futsal-válogatottat története első Európa-bajnoki szereplésétől. A csapatok kijutottak a szófiai kontinensviadalra, amelyre november 17-én kellene elutaznia a keretnek. A túra 4 millió forintba kerülne, ám ebből csak 2 és fél millió áll rendelkezésre. A Magyar Hallássérültek Sportszövetsége több mint 1 millió forinttal támogatja a csapatot, a játékosoknak átutalt önkormányzati támogatás pedig szintén több mint 1 millió forintot tesz ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!