Emelkedtek a termőföld-átlagárak

Derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A termőföld-árak emelkedése ugyan lassult az elmúlt évekhez képest, de a növekedés még mindig jelentős. Idén 8,2 százalékkal drágábban lehetett földhöz jutni, mint tavaly ugyanekkor- derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Mivel a föld árát számos tényező befolyásolja, ezért az ország egyes területein annak ára változó lehet. A legdrágább területek Hajdú-Bihar, Tolna és Győr-Moson-Sopron megyében találhatóak, míg legolcsóbban Nógrád megyében lehetett szántóföldhöz jutni. Vas megye egyébként Hajdú-Bihar után az a hely, ahol a leginkább drágult a föld.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek