A lakosság felének nincs megtakarítása

Pedig,ha időben elkezdik a takarékoskodást, biztosíthatják a nyugdíjas éveikhez a megélhetést- hangsúlyozta Merza Kálmán – az egyik hazai biztosító társaság megyei vezetője.

A nyugdíj kérdésével 40 éves kor körül kezdenek el foglalkozni az emberek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy fiatalabb korban még nagyon távolinak tartják azt az időt, amikor pénzt kellene félretenni. Pedig,ha időben elkezdik a takarékoskodást, biztosíthatják a nyugdíjas éveikhez a megélhetést- hangsúlyozta Merza Kálmán – az egyik hazai biztosító társaság megyei vezetője. November 13-án csütörtökön délután 4 órakor Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban minden olyan kérdésre,ami a nyugdíjhoz kapcsolódik választ kaphatnak az érdeklődők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek