Ideiglenesen kék színűvé vált a celldömölki Művelődési Központ homlokzata pénteken. Az akcióval a Diabétesz Világnapra szerették volna felhívni a figyelmet a szervezők, a „Cselekvő Összefogással Celldömölkért” Egyesület és a helyi Diabétesz Klub. A pénteki egészségnapon előadásokon, egészségügyi méréseken, kóstolókon is részt vehettek az érdeklődők. Végül közös várossétán, egy-egy kék szélforgóval a kezükben hívták fel a járókelők figyelmét a diabétesz megelőzésének fontosságára. Eközben borult kékbe a művelődési ház homlokzata is színes textileknek és fényeknek köszönhetően, csatlakozva ezzel a látványos akcióval a Diabetes Világnapjához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!