Újabb tárlat nyílt a szombathelyi egyetemen

A Nyugat-magyarországi Egyetem Rajz Tanszéke az idén diplomázott hallgatók válogatott munkáiból rendezett kiállítást a Savaria Egyetemi Központ A-épületében. A végzősök diplomamunkáit nyáron már bemutatták a Szombathelyi Képtárban. A szervezők az alkotásokon keresztül szeretnék bemutatni a tanszék szakmai tevékenységét azoknak, akik az egyetem december elejei nyílt napjára ellátogatnak. Az úgynevezett Zéró Galériában ez már a második kiállítás. Az első a galéria avatásakor, körülbelül egy hónappal ezelőtt nyílt meg a tanszék oktatóinak munkáiból. A Best of című tárlat 2015. február 14-éig látogatható, hétfőtől szombatig 10 és 17 óra között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek