Szombathelyen is megszervezi a Cipősdoboz akciót a Baptista Szeretetszolgálat december elejétől a hónap közepéig. Ebben a szimbolikus dobozban a rászorulóknak szánt ajándékokat lehet elhelyezni. A szervezők édességeket, gyerekjátékokat, kisebb ruhákat és tisztálkodó szereket várnak a 2-től 14 éves korosztály számára. Az adományokat a városban és környékén osztják ki a rászorulóknak. Általában 250-350 doboz érkezik be. Emellett a szervezetnek van egy angliai kapcsolata is, ahonnan szintén kapnak adományokat – mondta el Varga László Ottó lelkipásztor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!