Öt magyar startup utazhat az Egyesült Államokba

A budapesti Design Terminál közleménye szerint a South by Southwest (SXSW) fesztivált 2015. március 13. és 17. között a huszonkettedik alkalommal rendezik meg az amerikai Austinban. Az ötnapos eseményen a világ legizgalmasabb startup vállalkozásai mutatkoznak be, a szervezők 80 országból 30 000 résztvevőt várnak, hogy azok kapcsolatokat építhessenek, találkozhassanak az iparág befektetőivel. A magyar pályázatokat háromtagú szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagja Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Fehér Gyula, a Ustream társalapítója és technológiai vezetője. A pályázat további részleteiről a Design Terminál külön erre a célra létrehozott honlapján tájékozódhatnak a vállalkozások.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek