Sportszakmai napok az egyetemen

A programok gyakorlati bemutatóval kezdődnek ma reggel a SEK-en, de a nap folyamán előadásokon, sportvetélkedőkön is részt vehetnek az érdeklődők. Szerdán középiskolások és egyetemi hallgatók részvételével Crosstraining versenyt rendeznek az egyetemi sportcsarnokban, délután pingpong verseny, majd házi kispályás labdarúgó bajnokság kezdődik. Az egyetem vendége lesz dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok, akivel 18 órától láthatnak beszélgetést az érdeklődők. A sportszakmai napokat csütörtökön az Aerofitt stúdióban Stikwalking,és TRX bemutatók, a büki Gyógyfürdőben pedig vízi torna, zenefelismerő játék és szauna-szeánszok zárják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek