A hegyekből érkezik a fenyő a Vatikánba

A Szent Péter tér közepén a karácsonyi ünnepekre felállított fenyőfa az idén Calabria tartomány ajándéka lesz. A fa mellett épített betlehem pedig a veronai Aréna operavilágát idézi. A több mint 25 méter magas jegenyefenyő a dél-olaszországi hegyekből érkezik. A nyolcvan mázsás fát helikopterrel hozzák le a hegyekből, majd kamionnal szállítják a sztrádán a Vatikánig. A tervek szerint december 4-én érkezik meg a Szent Péter térre. A sárga-fehér vatikáni zászló színeit idéző arany és ezüst gömbökkel díszített fán december 19-én lesz a gyertyagyújtás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek