Lerövidítik december 1-jétől a kormányhivatalok nyitvatartási idejét, ismét csak munkaidőben lehet majd ügyeket intézni - írja a Magyar Nemzet. Az integrált ügyfélszolgálatok három éve az ügyfélbarát ügyintézés jegyében reggel 8 órától este 8 óráig tartanak nyitva, de ez jövő héttől megváltozik. A Miniszterelnökség a lappal azt közölte, hogy a pontos nyitva tartás idejét megyénként és kerületenként a kormányhivatalok határozzák meg, de a hétfői és a csütörtöki nyitva tartás egységes lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!