Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség többször is értékesítette a kiöregedett vagy hadrendből kivont, használaton kívüli eszközeit. Ebből csaknem kétmilliárd forintos bevétele származott az államnak. Eladtak harckocsikat, gyakorló repülőgépeket és más járműveket, de pénz jött be a leselejtezett gépkarabélyokból, rakétákból, különféle fegyverzet-technikai eszközökből, valamint az egyéb katonai felszerelésekből is. A legnagyobb értékben három társaság, illetve cégcsoport vásárolt a Magyar Honvédség hadrendjéből kivont készletből - számol be a Magyar Nemzet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!