Megkezdődött a vasi katasztrófavédelemnél a települési polgári védelmi szervezetek riasztási gyakorlata. A városokban azok a lakosok, akik jó fizikai állapotban vannak, behívót kapnak, majd megismerkednek az értesítéssel, riasztással kapcsolatos eljárási renddel, illetve azokkal a feladatokkal, amelyeket baj esetén teljesíteniük kell. A kezdeményezéssel szeretnék ellenőrizni, hogyan tudja a lakosság megvédeni egy esetleges vészhelyzetben a lakóhelyét. Novemberben eddig huszonöt településen volt ilyen riasztás, köztük több Rába és Pinka menti faluban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!