Gyertyagyújtás a Fő téren – elkezdődik az adventi időszak

Szombathelyen ma este gyújtják meg az adventi koszorún az első gyertyát, és ezzel egy időben megkezdődik a Szombathelyi Advent 2014 elnevezésű kulturális rendezvény programsorozata. A karácsonyi készülődésben idén is szombatonként gyújtják majd meg a gyertyákat, de a hagyományos színpadi műsorok, a korábbi évekhez hasonlóan, mostantól hétköznap is ad programot a szombathelyieknek. A vásár mellett a látogatókat idén is a város óvodásai, iskolásai, tánccsoportjai, zenészei és művészeti csoportjai szórakoztatják majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek